Az orosz regény a hetvenes években feltörő új hullámának jeles képviselője, Jevgenyij Popov (1946) csekély kivétellel a peresztrojka előtti elbeszéléseit imigyen píárolja Esterházy Péter a hátsó borítón: „Vigyázat! Ha elkezdi, nem tudja abbahagyni.”


Megjelent! Dan Brown: Inferno. Robert Langdon legújabb kalandja Dante Poklában!

Nos, magam abba tudtam (hagyni), többször is; igaz, nem az én munkásságomat népszerűsíti „a magyar irodalom nem hivatalos »orosz hangja«” Moszkvától a sztyeppékig. Ám léha, skandinávkrimi-kalandozásaimból mégis visszatértem a „ritkás levegőjű” szovjet földekre, hol „összeszűkül a látóhatár, (…) összeszűkül a vodkásüveg fénytörésében”, és csakhamar elmerültem a pangás kori mesékben.

Amelyek – akár a függőségről szintúgy sokat tudó Csáth Gézánál – rosszul, általánosságban halállal, végződnek. Már mormol(hat)ja is magában a hírlapolvasó: a lumpen népek vesztét nyilván az (átkos) italozás okozza. Tévedés. A könyv egyetlen absztinens szereplőjére, az új, fényes jövőről – melynek záloga a becsületesség – ábrándozó, mamlasz Omikinra is lecsap a Kaszás (A kertek alatt). A harmóniát kereső Vergazov lakatos-hobbifeltaláló és oldalbordája banális tragédiájához pedig a palacsinta(sütés) iránti, féktelen szenvedély vezet (Zöldövezetben).

„A legvidámabb anarchista” díszítő jelzővel fölékesített, gyilkoskedvű szibériai (mikro)kozmosza nem tűri az álmodozókat, a káoszban rendet halászókat. A csodálatos, személyessége okán is megrendítő Páros magányban a tanulmányait félbehagyó, ifjú geológus Aldanban vállal árokásást; pénzgyűjtésbe fog, hogy beteg édesanyjával együtt élhessen egy házikóban. A faluban folyóiratokra-újságokra fizet elő, egy évre, a mama nevére. Hamarosan részeg csavargó hozza a táviratot: az anya haldoklik.

„Ezért vagyok olyan magányos ezen a világon, akár a lemezjátszó tűje az éjsötéten feketéllő lemez kellős közepén” – így a pompás A folyékony oxigén utolsó mondata, mely egyben kulcsmondat is. Merthogy az elhagyatottság leitmotiv – miként a nyugtalanság, a füstbe ment tervek, az elveszett illúziók, a „szívet emésztő, régi bánat”. A novellák fölösleges (anti-)hőseire ugyanaz érvényes, amit a legfiatalabb Prozorov lány, Irina közöl józan kiábrándultsággal a Három nővérben: [az élet] „(…) elfojtott minket, mint a gyom a füvet”. „Már huszonnégy éves vagyok, régóta dolgozom, az agyam kiszikkadt, lefogytam, elhülyültem, megöregedtem, és semmi, de semmi, semmiféle kielégülés,…” (Stuber Andrea fordítása).

(I Can’t) Get No Satisfaction – üvölthetné Sir Jaggerrel együtt Vászka Metusz is, aki addig cserélgeti az egyik nőt a másikra, míg végül kiköt a sitten (Szerelemre vágyom, igaz szerelemre). Az ipari lopások ihlette A jövő anyagában a friss házasok a menyasszony nagyanyja által lepedőnek ajándékozott hőszigetelő vásznon tapasztalják meg a nászéjszaka testi kínjait. A lerobbant Volgában veszteglő Kozorezov továris pedig azért nem fogadta a repülőtéren a zuári Mandevil Mahuk elvtársat, mert Glafira Polikarpovna férje reggel csak nem jutott élvezethez (bár a neje kétszer is). Így hosszú órákig nyulak módjára szorgoskodtak, míg az asszony adós maradt a hóeltakarítással (Repülőgép Kölnbe).

A harmincegy, többségében remek opusban az örömtelenség, a hétköznapi abszurdum, és a szesz az állandó. Egy másik veszélyes nedv, a humor, mentsvár, önvédelmi fegyver, s eszköz a (megváltoztathatatlan) körülményeken, a kitaszítottságon való fölülemelkedésre. Popov ószovjet és újorosz világa – a glasznoszty (nyitás) beköszöntével is – rezervált, fojtogató, egydimenziós; akár Csehov, vagy az alkoholizmus bedekkerét (Moszkva-Petuski) megalkotó Venyegyikt Jerofejev oeuvre-je.

Apropó, Jerofejev! A saját bevallása szerint 1983-ig, a Zaporozsece megvásárlásáig nagyivó, de néha még az asztalon táncoló Szerző is közkinccsé teszi a Csupasz puttó receptjét, a szaktársa kultikusa előtt öt évvel született, 1965-ös írásában. Delikát, 2008–2009-es jegyzeteiben pedig megerősíti a mítoszt: Mengyelejev dolgozta ki a klasszikus vizecske alkotóelemeinek ideális arányát – stílusos tisztelgésként elneveztek róla egy detoxikálót. Tájékoztat továbbá, hogy a beatlovka a Beatles által módivá tett, garbó nyakú pulóver.

A Goretity József, a ragyogó Holka László, Kisbali Tamás, Kiss Ilona és M. Nagy Miklós magyarította, ám a hanyagul gondozott kötet az elnyújtott agónia almanachja. Mely a tucatnyi, kedélyesen üres, sőt érdektelen mű dacára: hamisítatlan addiktív anyag. Vagyis, abba lehet hagyni, de úgyis újra rákapunk – ellentétben az élettel; ezzel a Popov szerint karcos bakelittel, amelyen rendre ugyanannál a nótánál ugrik a tű.

forrás: nol.hu, Horeczky Krisztina